Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Közel-Kelet

2012.09.24.

Izraeli-iráni háború - az amerikai választók döntenek?


Mekkora púder! Az iráni-izraeli háború kitörése továbbra is küszöbön áll. Izraelben mindenki egy esetleges háborúra készül. A helyzetet a szíriai polgárháború miatti fenyegetettség és belpolitikai problémák is bonyolítják. Az amerikai elnökválasztás döntő lehet a háború kérdésében.

Az egyre csak fokozódó közel-keleti helyzetet illetően újabb helyi, és persze nemzetközi izgalomra szeptember 19-én maga Izrael állam adott okot, amikor is hajnali kettőkor egy előre be nem jelentett hadgyakorlatot kezdett hadseregének több tízezer katonájával a Golán-fensíkon, a szíriai határnál. (A be nem jelentett hadgyakorlatot három nappal megelőzte egy előre bejelentett, csaknem kéthetes flottagyakorlat is, amelynek célja a Perzsa-öböl aknamentesítése.)

A gyalogság, a tüzérség, a légierő nem véletlenül azon a területen vonult fel - ismerős volt már a terep, 1967-ben, a hatnapos háboru során, feltérképezhettek már minden követ és buckát. A rutin jellegű gyakorlatnak minősített tüzérségi éleslövészet céljáról csak annyit mondtak az izraeli katonai vezetők, hogy fel akarják mérni, egy hirtelen támadás esetén milyen a katonáik reagálási képessége.

A zsidó államot az iráni fenyegetettség mellett a jelenlegi szíriai állapotok is fokozott figyelemre intik. A Basár el-Aszad vezette, illetve az általa romba döntött Szíria, az országot már másfél éve sújtó jelenlegi belviszály arra kényszerítik Izraelt, hogy látóterét bővítse. Izrael attól tart, hogy a szíriai polgárháború következtében olyan vegyi fegyverek kerülhetnek a Hezbollah radikális iszlamista szervezet kezébe, amelyeket Izrael ellen fordítanak.

Vaskupola Izrael felett

Miközben Izrael katonai alakulatai - ha nem is mindig a Golán-fensíkon, de minden laktanyában, kiképzőhelyen– gyakorlatoznak, a polgári lakosság is többet foglalkozik a háború gondolatával. Köztémává váltak Irán atomlétesítményei és kétes célú atomprogramjai; a hatvannégy éve megalakult ország lakosai az iráni kormány törekvéseit valós fenyegetésnek ítélik meg.

Gázálarc-próba egy izraeli bevásárlóközpontban
Fotó: AP / Sebastian Scheiner

Az átlag izraeli azonban másképp készül egy esetleges háborúra: bevásárlóközpontokban vagy postahivatalokban áll sorba, hogy átvegye gázálarcát. Számítógépes adatbázisokból, újságok felhívásaiból kigyűjti azoknak az óvóhelyeknek és mélygarázsoknak a címét, amelyek otthonuk közelében találhatók, ahol védelmet találhatnak akkor, ha megérkezik a nem várt sms arról, hogy rakéta-támadás várható. Ezek visszaverésében egyébként az izraeli hadvezetés oroszlánrészt ad folyamatosan bővített rekétavédelmi rendszerének, az “Iron Dome”-nak, azaz a Vaskupolának is.

Izraelben ezekben a napokban fordult a naptár. Új évet kezdtek, számításuk szerint az 5773-ikat. Ebben az évben is fokozódik a helyzet: a tavaly - nekünk még az idén - nehézkesen összeállt, de annál könnyebben szétesett Likud és Kadima pártok alkotta kormánykoalíció legnagyobb problémája, az ortodoxok hadkötelezettségének ügye továbbra is megoldatlan.

A koalíciós partnerek egyezsége szerint a Kadima nem döntötte volna meg a jelenlegi kormányt. Sőt, ellenkezőleg: támogatta volna Netanjahut abban, hogy a jövő év októberéig tartó ciklusát végig vigye. Ráadásul Mofaz, a Kadima vezetője - még koalíciós partnerként - megbízást kapott Netanjahutól egy olyan bizottság felállítására, amelynek feladata az úgynevezett Tal-törvény alternatívájának kidolgozása volt. Az 1999-ben megalkotott, Tal-törvény biztosította az ultra-ortodox és az arab lakosság katonai szolgálat alóli mentességét.

Unortodox

Az ortodoxok ügyében Mofaz és Netanjahu nem jutott dűlőre, ezért alig hetven napos közös kormányzás után, július 17-én felbontották a koalíciós megállapodást. A Tal-törvény hatályát veszítette ugyan, de az ortodoxok tömeges bevonulása még várat magára. Kérdés, hogy egyáltalán hasznosak lehetnek-e a hadsereg számára. Egyébként is, mint azt egyik rabbijuk leszögezte, inkább börtönbe vonulnak, mintsem a hadseregbe.

Vallásos katonák imádkoznak. Az ortodoxok inkább börtönbe mennek, mint háborúba.
Fotó: AP / Abir Sultan

Úgy tűnik, Izrael pártjai mára nem képesek együttes erővel, széthúzás és ellenérvek nélkül szembe szállni a vélt vagy valós iráni fenyegetésekkel. A bajt csak tetőzi, hogy a nemzetközi szervezetek és a nagyhatalmak törekvéseinek - embargó, olajstop, bankszámlák befagyasztása, haderők látványos felvonultatása - ellenére sem hajlandó Irán felfüggeszteni atomprogramját.

Iránnal kapcsolatban a nagy kérdés most az, hogy ki is fenyeget kit. Irán, atomprogramjával a világot, vagy Izrael Iránt egy megelőző katonai csapással az atomprogram végetvetése érdekében. Mindezt még tetézi a közelgő amerikai elnökválasztás is, Izraelnek szüksége lenne ugyanis Amerika támogatására az Irán elleni támadáshoz. A republikánus aspiráns, Romney a háború mellett tört lándzsát, a még hivatalban lévő demokrata Obama viszont a békés, diplomáciai megoldás mellegtt kardoskodik. Netanjahu viszont – akarva vagy akaratlanul – Romneynak korteskedik azzal, hogy a republikánus jelölt „megoldását” szorgalmazza.
Link

Forrás:  hvg.hu/vilag/20120923_izrael_haborus_keszulodes

 

2012.09.05.

 

Oroszország félreáll Szíriában és kivonul (valószínűleg) a háború megindulása előtt

2012.09.04
Oroszország elállt az útból, vagyis inkább abból az ajtóból, ami eddig feltartóztatta az USA Szíriát megszállni készülő csapatait. 
Valószínűleg a háttérben már régóta zajlanak a geopolitikai játszmák és folyik a világ területeinek újrafelosztása. Az eddig masszívan kitartó és erejét fitogtató orosz medve úgy döntött, hogy egy oldalazó mozdulattal arrébb áll és nem száll be az USA/Izrael/NATO ellen, legalább is nem tart be szándékosan. 

Gondolom, nem merő jótékonyságból teszi, de az igazi ára lehet később kerül majd napvilágra, amikor elindulnak a hadműveletek. Az Assad-rezsim egyébként is áldozata lett már a Líbiához hasonló CIA-felforgató tevékenységnek és végnapjait éli azon lázadóknak nevezett zsoldosok ellen, akik csak részben szíriaiak... valójában Libanonból, Észak-Afrikából, Törökországból, iraki és afganisztáni CIA-zsoldosképző táborokból állnak be a harcba....

Információim szerint jelenleg is gőzerővel folynak az egyeztetések, Izrael, Irán, Szíria és az egész Közel-Kelet háború utáni sorsát illetően, illetve a kataklizma régióban tartásának lehetőségeiről vagy annak kiszélesítéséről. Egy dologban szerintem egyet érthetünk, ha elindul a folyamat (várhatóan idén október végén, novemberben), akkor nem egy véletlenszerűen sodródó eseménynek leszünk szemtanúi (remélhetőleg nem elszenvedői...), hanem egy alaposan kidolgozott TERV végrehajtásának, mely régóta (talán évtizedek óta) készen van. Mivel a világgazdaság is recseg-ropog, az Irányítók erre mindig gondosan ügyelnek, hogy az időzítés összehangolt legyen minden területen. (SBG Buddha)


 Oroszország, Szíria egyik legközelebbi szövetségese távolodik a szíriai rezsimtől: beszüntették a fegyverszállítmányokat, hadihajóik pedig elhagyták az oroszok által használt tartuszi kikötőt.
A DEBKAfile biztonságpolitikai portál katonai forrásai szerint az orosz távolodásnak az lehet az oka, hogy nem akarnak konfliktusba kerülni a világ többi részével az USA, az EU és egyes arab országok összehangolt támadása esetén. Az orosz hírszerzés úgy tűnik ráébredt arra, hogy a közbeavatkozásra a közeljövőben sor kerülhet, és emiatt Moszkva minél előbb távolságot kíván teremteni.

A portál forrásai szerint a drasztikus lépésekre Vlagyimir Putyin orosz elnök közvetlen parancsára kerülhetett sor – az orosz hadsereg és haditengerészet egyes magas rangú tagjainak véleménye ellenére. Ez adhat magyarázatot az elmúlt napok ellentmondásos nyilatkozataira az orosz katonák és haditengerészek Szíriából való visszavonásával kapcsolatban.

Múlt hét szerdán Viktor Csirkov, az orosz tengerészet altengernagya úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a szíriai összecsapások elérik Tartusz kikötőjét, akkor Moszkva hozhat olyan döntést, hogy lehúzzák a rolót a bázison. Hangsúlyozta, hogy egy ilyen döntést Putyin elnök jóváhagyásával hozna csak meg Oroszország. Ő volt az első, aki hivatalosan felvetette a kivonulás lehetőségét.


Egy héttel később, kedden Nyikolaj Makarov, az orosz vezérkari főnök tagadta, hogy bármi is változott volna az orosz hadsereg Szíriában tartózkodó állományának létszámában, vagy hogy bármilyen terv is érvényben lenne a tartuszi tengerészeti bázis kiürítésére. „Úgy vélem túl korai következtetéseket levonni a Szíriai helyzettel kapcsolatban. Senki sem szalad el innen” – nyilatkozta Makarov. 


Amikor egy orosz újságíró ragaszkodott ahhoz, hogy a tábornok nyilatkozzon Oroszország terveiről, Makarov megkérdezte: 

„miért aggódnak annyira Szíria miatt?”


A DEBKAfile forrásai szerint az oroszok több kulcsfontosságú lépést is meghoztak Szíriával kapcsolatban az elmúlt két hétben:

1. Töröltek egy nagyszabású haditengerészeti gyakorlatot (Kaukázus 2012 névvel), amelyre eredetileg augusztus közepén került volna sor a Földközi-tenger keleti részén, a Szíriával szemközti területen.

2. Több hadihajó – amelyek az Északi-, Balti- és Fekete-tengerről érkeztek – és Szíria közelében állomásoztak, visszatértek bázisukra.

3. Asszad, szíriai elnököt értesítették, hogy Moszkva, a hírszerzési információk, logisztikai és egybé tanácsadás nyújtásának kivételével, felfüggeszti az országnak szánt katonai támogatást.

4. Bár Moszkva nem jelentette be, hogy befagyasztja a fegyverszállítmányokat (beleértve a szíriai hadsereg által használt fegyverekhez szükséges alkatrészeket), a hivatalos információk szerint Oroszország “nem tervez a közeljövőben nagyobb fegyverszállítmányt.”

5. Mindössze egy orosz hadihajó maradt Tartuszban amely szintén parancsot kapott arra, hogy szeptemberben hagyja el a kikötőt és térjen vissza a Fekete-tengerre. A hajó és a legénység összecsomagolt és készen áll arra, hogy bármelyik pillanatban elhagyja a válság sújtotta ország felségvizeit.


Tehát mindezek a jelek újra csak megerősítik azt, hogy a térségben valami készül...

És ha az értesülések helyesek, nem csak a térségben, hanem az egész világon egy nagyszabású átrendeződés fog végbemenni....de erről majd később...

 

Forrás: A bejegyzés alapját az Idok Jelei cikke jelentette

Forrás: vilaghelyzete.blogspot.hu/2012/09/oroszorszag-felreall-sziriaban-es.html

 

 

2012.07.10. 

 

USA hadihajók és vadászrepülők mozgósítása a Perzsa-öbölnél

A vasárnap életbe lépett uniós olajembargó hatásának tompítására hozott iráni intézkedéseket követően a New York Times arról adott hírt, hogy a Pentagon „jelentős katonai erősítést” küldött a Perzsa-öbölbe, ezzel is üzenve az iráni vezetésnek. A Pentagon a szankciókra tett iráni reakciót követően jelentette be a mozgósítást.

Az iráni parlament hétfőn törvényjavaslatot fogalmazott meg a szankciókban résztvevő országokba tartó olajszállítmányok blokkolására. Ibrahi Agha Mohammadi, az iráni parlament nemzetbiztonsági és külpolitikai bizottságának egyik tagja azt mondta, a törvény „tulajdonképpen egy vészforgatókönyv a szoros lezárására,” mielőtt további szankciókat vezetnének be az ország ellen.

„Az elkövetkezendő hetek és hónapok során több, a szóban forgó törvényhez hasonló lépésre is számíthatunk Irán részéről,” nyilatkozta Gareth Porter, tényfeltáró riporter a Russia Today csatornának. Porter úgy spekulál, hogy az irániak először korlátozott számú aknát helyeznének el az öbölben, hogy ezzel megemeljék az olaj világpiaci árát és így kereskedelmi háborút indítsanak az ellenük szankciókat kivető nyugati országok ellen.

Januárban Martin Dempsey tábornok, amerikai vezérkari főnök azt mondta, hogy Irán technikailag képes lenne a Hormuz-szoros lezárására. „Több olyan módszert is kidolgoztak, ami lehetővé teszi a Hormuz-szoros ideiglenes lezárását,” mondta Dempsey. „Mi pedig több olyan módszert dolgoztunk ki, amellyel bizonyosan leküzdhetjük ezt az akadályt, ha valóban megtennék.”

2008-ban Irán katonai légi bázist alakított ki az öböl közelében fekvő Jask-ban. Habibollah Sayyari, iráni tengernagy azt mondta, hogy a bázis létrehozása új védelmi vonalat jelent és a szoros lezárásában hivatott segíteni. „Ebben a régióban képesek vagyunk bármilyen ellenséges behatolást megakadályozni a szoros területére, amennyiben ez szükségessé válik,” mondta Sayyari.

 

Christian Le Miere, a londoni Nemzetközi Stratégiakutató Intézet tengerészeti szakértője még januárban a Ria Novosti-nak nyilatkozva elmondta, hogy Irán „gyors rakétakilövő hajói valóban komoly veszélyt jelentenek a kereskedelmi hajókra nézve. Irán elsősorban ezeket a gyors hajókat és aknákat vetné be az öbölben és a Hormuz-szorosban tartózkodó vízi járművek ellen.”

Az Iráni Forradalmi Gárda is hadgyakorlatot tartott a héten. A Wall Street Journal szerint a Nagy Próféta 7 elnevezésű gyakorlat során az izraeli célpontok megtámadására is alkalmas új rakétarendszert is tesztelték. Az izraeli Iron Dome rakétavédelmi rendszer kilövésének képessége mellett Irán azzal is büszkélkedett, hogy új, Arm (kar) elnevezésű ballisztikus rakétái törökországi NATO célpontokat és a Perzsa-öbölben tartózkodó hajókat is képesek eltalálni.

Az elmúlt néhány hét során a Pentagon nagyszámú hadihajót és katonai repülőt, köztük F-22s és F-15Cs vadászrepülőket küldött a Perzsa-öbölbe, amelyek a parti rakétaállások mellett távoli iráni célpontok megtámadására is alkalmasak. Az amerikai tengerészet a Ponce nevű átalakított kétéltű szállító és dokkoló járművet is az öbölbe irányította, hogy szükség esetén a különleges alakulatok vagy „humanitárius támogató egységek” úszó irányító központjául szolgálhasson, írta a Times.

„Üzenetünk Iránnak: ’Eszetekbe ne jusson!’” mondta az amerikai védelmi minisztérium egyik vezető beosztású munkatársa a lapnak. „Eszükbe se jusson a szoros lezárása. Hatástalanítani fogjuk az aknákat. Eszükbe se jusson a gyors hajók bevetése, hogy bajt okozzanak a katonai vagy kereskedelmi hajóknak, mert azonnal az öböl fenekén találják magukat!”


http://idokjelei.hu

 

 

Kína,Oroszország,Irán,Szíria a Közép-Kelet legnagyobb háborús játékába kezd ?

2012.06.20

 

 

 

Minden ilyet azzal kellene kezdenem: "Hogyan lehetséges, hogy a híradókból semmit nem tudunk meg a világpolitikai eseményekről, pedig gőzerővel folyik az érdekek háborúja, a világ újrafelosztásának előkészítése. Az átlagember meg azt hiszi semmi fontos nem történik... csak balesetek, verekedések a kánikulában.....na meg állatkerti hírek.... ?"  (esküszöm visszasírom, mikor a Panorámában Chrudinák Alajos anno Libanonból tudósított a romok között kúszva ...de hagyjuk)

A Közép-Kelet történelmének legnagyobb egyesített hadgyakorlata kezdődhet Szíriánál, mely nyílt erődemonstráció az USA és a NATO felé. 
Orosz, kínai, iráni hadihajók tartanak a térségbe !!!  (RT News video)

Ha csak a résztvevő országokat nézzük, már érezhetjük, hogy valami több zajlik a háttérben...  
Az Egyesült Államok haditengerészetének három harcoló egysége és egy tengeralattjáró már a Földközi-tengeren cirkál, és ott van a francia Charles de Gaulle repülőgép-hordozó is. "Az USAvégső formába öntötte a saját tervét, hogy az amerikai csapatok vezetésével és különféle hadmozdulatokkal Szíria ellen vonuljon, vagy hogy a szomszédos országoknak segítsen egy akció esetén, amikor megérkezik a rendelet" –írja a CNN.


Ailing former president Hosni Mubarak during a January court appearance in Cairo. (photo credit: AP Photo/Mohammed al-Law)Obama szerint "Nem a HA, hanem már csak a MIKOR a kérdés...". Elemzők tudják, hogy lépni kell, mert Iránba Szírtián keresztül vezet az út.... 
Eközben ma
meghalt Hosni Mubarak leváltott egyiptomi elnök, az országban gyakorlatilag katonai puccs van kialakulóban, mivel a hadsereg nem adja át a hatalmat a frissen választást megnyerő Muszlim Testvériségnek.
A következőt egy az egyben fordítottam át...

Június 19, 2012 – KÖZÉP-KELET  – Irán, Szíria, Oroszország és Kína a "valaha volt legnagyobb háborús játékra" készül a Közép-Keleten - adta hírül eg félhivatalos iráni forrás (Fars News).
A beszámoló szerint a 4 ország 90,000 katonát, 400 repülőgépet és 1,000 tankot készít fel a nagyszabású manőverre, melyre 1 hónapon belül Szíria partjainál kerül sor. A riport azt állítja , hogy orosz atom-tengeralattjárók és hadihajók, repülőgéphordozók, aknakereső rombolók, valamint iráni hadihajók és tengeralattjárók szintén érkeznek Szíriába. És hogy
Egyiptom is hozzájárult a kínai kéréshez, hogy 12 kínai hadihajót keresztül engedjen a Szuezi-csatornán a hadgyakorlathoz. Az IDF (Israeli Védelmi Erők) szóvivője politikai anyagnak nevezte a riportot és nem kommentálta. Irán jelenleg is 6 nyugati országgal tárgyal a folyamatosan vitatott nukleáris programjáról. Ezek Moszkvában zajlanak és elég feszült feszült hangulatban. Szíria ezalatt egyre nagyobb nemzetközi nyomással néz szembe, hogy vessen véget a 15 hónapja tartó harcoknak lázadók és az elnök Bashar Assad rezsimje között.  –Times of Israel
Szíria felé tartó helikopterekkel megrakott orosz hadihajót kapcsoltak le: Nagy-Britannia egy Szíriának szánt harci helikopterekkel megrakott orosz hadihajót tartóztatott fel. Skócia partjainál a britek vélhetően rakétákat és helikoptereket szállító orosz hajót tartóztattak fel útján, miután törölték biztosítását a Brit Kormány nyomatékos kérésére. . . 
A Brit tengeri utakat biztosító Standard Club közleményben elmondta, hogy minden a Femco (orosz szállító cég) tulajdonában lévő hajó fedezését visszavonták, beleértve az "MV Alaed" nevűt is. "Figyelmeztettek minket, hogy az "Alaed" katonai municiót szállít szíriai célállomással." "Már informáltuk a hajó tulajdonosát, hogy fedező biztosításunkat azonnali hatállyal megszüntettük a szállítmányaik természetére való
tekintettel..."  Telegraph

 

http://vilaghelyzete.blogspot.hu/

Forrás: www.spiritiszta.hu/cikkek/hirek--fontos-informaciok/kina-oroszorszag-iran-sziria-a-kozep-kelet-legnagyobb-haborus-jatekaba-kezd--.html

 

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Nagy erőkkel készülnek Szíriába: Oroszország és az Egyesült Államok hadereje indulásra készen

2012.6.20

 

Speciális orosz tengerészgyalogosokból álló kontingenst küldenek  Szíriába két hadihajó fedélzetén, hogy védjék a haditengerészeti bázisukat Tartus kikötővárosban.

Korábban azt hittük, hogy már ott vannak, de ez később kiderült, hogy téves -csak készülnek az útra. Mind ezt kit nappal azután adta közre a Russian Interfax hírügynökség, miután Washington  kijelentette, hogy a Szíriába való katonai közbeavatkozás csak idő kérdése ("...is not a question of “if” but “when.”).

Az előző bejegyzésben már írtam, hogy a Pentagon is felkészült egy ilyen katonai közbeavatkozásra és ezzel új időszakba lépett a közel-keleti válság. Washington is –a szíriai krízis kiváltója- és így Moszkva is az ENSZ Biz. Tanács megkerülésével akar közbejárni, hiszen azon belül végtelen ideig mehetne a kötélhúzás és Moszkva látja, hogy mire megy ki a játék. Minden bizonnyal ezt a katonai megmozdulás az EU és más arab országok is követni fogják.


A Népszövetség 1919-ben alkották meg, amely alapító okmány szerint a „Magas Szerződő Felek avégből, hogy a békét és biztonságot előmozdítsák …kötelezettséget vállalnak a háború elkerülésére, …nyílt becsületes nemzetközi összeköttetést tartanak fenn, …a nemzetközi jog szabályait ezentúl a kormányok kölcsönös magatartásának valóságos zsinórmértékéül határozottan elismerik, …mindennemű szerződéses kötelezettségnek lelkiismeretes tiszteletben tartását biztosítják…", majd az ENSZ-t a második világháború után, ugyanezen céllal azért alapították, hogy megelőzzék a háborúkat és lehetőséget adjanak az országoknak problémáik megtárgyalására. Ezeket a világszervezeteket az elit csak szemfényvesztésnek használta és használja, s valójában olyan mintha nem is léteznének, mert mindig megtalálják a módját, hogy azokat kiiktassák a háború érdekében.

Az Egyesült Államok haditengerészetének három harcoló egysége és egy tengeralattjáró már a Földközi-tengeren cirkál, és ott van a francia Charles de Gaulle repülőgép-hordozó is.

 

http://aranykor.freeblog.hu/

Forrtás: www.spiritiszta.hu/cikkek/hirek--fontos-informaciok/nagy-erokkel-keszulnek-sziriaba--oroszorszag-es-az-egyesult-allamok-hadereje-indulasra-keszen.html

 

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

"Szíriában az amerikai CIA és brit MI6 szervezi és hajtja végre a mészárlásokat"

2012.06.20
 
Az előző bejegyzéshez szorosan kapcsolódik, hogy :
Mindeközben 
Stephen Lendman amerikai író, műsorvezető  és elemző a PressTV-ben arról beszél, hogy 

Szíriában az amerikai CIA és brit MI6 szervezi és hajtja végre a mészárlásokat
amivel Assad elnök elleni hangulatot gerjeszti, a lázadókat fegyverekkel látja el. Pontosan ugyanaz, mint tavaly Líbiában. Cél, hogy a NATO-t bevonja a háborúba....az ürügyet kell megteremteni hozzá ! (Folytatás....itt)

"Kétség nem férhet hozzá,
hogy ez egy Washington által vezényelt háború ! " 
 


"Szíria már évekkel, sőt egy évtizeddel ezelőtt célpontnak lett kiválasztva" 
Ha ez még nem lenne számodra világos, nézd meg Wesley Clark tábornok saját szavaival !

 

 eredeti Forrás: vilaghelyzete.blogspot.hu/

Forrás: www.spiritiszta.hu/cikkek/hirek--fontos-informaciok/-sziriaban-az-amerikai-cia-es-brit-mi6-szervezi-es-hajtja-vegre-a-meszarlasokat-.html

 

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Assad: Szíria egy külföldi összeesküvés áldozata lett

Bashar Assad szír elnök a parlamentben tartott vasárnapi beszédében elmondta, hogy nyilvánvalóvá vált a külföldi erők szerepe az országban uralkodó válság létrehozásában. Megjegyezve, hogy a politikai reformok ellenére a terror növekszik, Assad úgy nyilatkozott, hogy Szíria egy külföldi terv áldozata lett, amely az ország megsemmisítését célozza.

 Forrás:  Link

 

hungarian.ruvr.ru/2012_06_03/76903120/ 

 

Charles Nenner: " Az összeomlást egy komoly háború kitörése váltja majd ki 2012 vége és 2013 között! "

Charles Nenner cikluselemző, volt Goldman Sachs-os a Fox Business adásában elmondta tavaly, hogy egy komoly, az egész világot megrázó közel-keleti háború kitörésének hatására a Dow Jones 5000 pont alá fog zuhanni 2012 végére, ami pénzügyi összeomlást fog eredményezni. David Asman és Elizabeth MacDonald, a műsor házigazdái nem találtak szavakat. Nenner szerint, aki a háború és béke periódusait is tanulmányozza, az összeomlást „egy jelentős háború kitörése váltja majd ki 2012 vége és 2013 között”, amire a Fox Business riporterei azt bírták mondani: „Hűha!”

 

2007-ben már Nenner  előre jelezte a 2009-es válságot, valamint 2012 második felétől komoly problémákat lát a pénzpiacon.

„Összeomlás felé haladunk” –mondta egy itteni cikk szerint. Európában deflácó indul és szintén komoly problémák lesznek, amit csak a lokális pénzek élhetnek túl, de azokkal is az a baj, hogy ellenőrizés alatt állnak.  Javasolja, hogy a pénzünket kézzel fogható dolgokba fektessük. Vegyünk földeket, és az ott megtermelt élelem segíthet átvészelni a várható árfolyamemelkedést. Azt mondja, hogy Hollandiában neki is van egy farmja, és sokan mások is inkább saját földekben gondolkodnak, hogy elkerüljék a válságot. Talán ez a válasz arra, hogy Cameron filmrendező miért költözik az új-zélendi tanyájára.

Tavaly évelején még nem volt annyira egyértelmű ez a közel-keleti fegyveres konfliktus, de látva Szíria és Irán ügyét, ugyanez ma már nem mondható el. A nyugat imperialista világelit magáénak akarja tudni az egész Közel-keleten található energiaforrásait, igaz Szíriában nincs semmi, de itt van az Iránhoz vezető út. Irán a cél..és Kína, valamint Oroszorszég.

Nehezen megy a líbiai típusú közbeavatkozás Szíriába, de mindent megtesznek, hogy kirobbantsák a háborút miközben ők, a média segítségével, tiszták maradnak, s ennek érdekében sok mesét találnak ki, hogy indokolják világhódító háborúikat. Iránról kitalálták, hogy atomfegyvert gyárt és az „a” terv, hogy Izrael megtámadja Iránt, de nekik az lenne a jó ha Irán lenne az agresszor, ezért szíriai krízissel próbálják kiugrasztani őket…a legjobb, ha mindig az ellenség a bűnös… Szíriában próbálkoznak és a fegyveres konfliktus kikényszerítéséért újabb és újabb robbantásokat rendeznek a külföldről fizetett terroristák  segítségével. A legújabb katonai közbeavatkozást sürgető ürügy, hogy a Szíriában lévő Izraelt és a világot fenyegető tömegpusztító fegyverek hamarosan terroristák kezére jutat és ezt mihamarabb meg kell akadályozni.

„Szíria szövetségeseként és a Biztonsági Tanács állandó tagjaként Oroszország bejelentette, vétóval fog élni minden, az Aszad-rezsimet elítélő határozattal szemben, és noha Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár csütörtökön érezhető ingerültséggel hangoztatta, a világszervezet megfigyelői nem azért vannak a közel-keleti országban, hogy a hulaihoz hasonló tömegmészárlásokhoz asszisztáljanak, Susan Rice amerikai ENSZ-nagykövet arról beszélt, itt az idő az ENSZ-en kívüli diplomáciai fellépésre. „Nagy veszélyeket rejt magában egy kihelyezett háború, amelyben minden oldalról fegyverek áramlanak be az országba” – figyelmeztetett Rice.

Lépésekre készül ezzel párhuzamosan Izrael is, de a zsidó állam nem amiatt az arzenál miatt aggódik, amely esetleg beáramlik Szíriába, hanem azért, amely már ott van. Jair Golan tábornok, az izraeli hadsereg északi parancsnokságának vezetője szerdán úgy fogalmazott, Szíriában polgárháborús állapotok uralkodnak, és „bukott államként” az ország a szélsőséges iszlamisták fegyverraktára lehet. Tekintélyes arzenálról van szó: a főleg orosz gyártmányú fegyverek között föld-levegő és tengerről indítható rakéták, de vegyi fegyverek is vannak. Ez utóbbiakat Damaszkusz ugyan még soha nem vetette be, de a terroristák számára kecsegtető lehet megszerezni őket – mondta Golan, aki szerint az izraeli hadsereg már készülődik a Szíria jelentette „hatalmas kihívásra”.

A Bilderberg-gyűlés épp a napokban zajlik (erről majd egy későbbi bejegyzés fog szólni), és nyilván téma lesz a közel-keleti kérdés legalábbis tavaly az volt nézd meg

 

ezt a Jim Tucker interjút az első másfél perc eléggé beszédes.

Forrás: aranykor.freeblog.hu/

 

A propagandagépezet beindult.

2012-05-29

 

Hónapokkal ezelőtt hírt adtunk arról az információról, hogy az iráni különleges alakulatok jelen vannak Szíriában. A hír akkor túl korán nyilvánosságra került, és iráni tisztviselők tagadták az erről szóló értesüléseket. Mivel fedett akcióról van szó, az ilyen értesüléseket tagadó politikusok valószínűleg nem is voltak tisztában az alakulat szíriai tevékenységével.

Most az Iráni Forradalmi Gárda egy tisztje bejelentette, hogy az iráni haderő jelen van Szíriában, és az Asszád-kormány oldalán harcol a fegyveres ellenzéki erőkkel szemben. Az iráni haderő szíriai jelenlétéről Ismail Gha'ani, a "Jeruzsálem Hadtest" néven ismert különleges alakulat parancsnokhelyettese nyilatkozott.

"Szíriában megjelenésünket megelőzően már túlontúl sok ember halt meg az ellenzék fegyverei által, de az Iszlám köztársaság fizikai és nem-fizikai jelenlétével a még nagyobb tömeggyilkosságot Szíriában sikeresen megakadályozta." A Forradalmi Gárda tengerentúli bevetéseiért felelős alakulat tisztjével egy iráni hírportál közölt interjút, amit az államvezetés utasítására hamar el is tüntettek.

A Gha'ani interjú megjelenése azonban véletlenül sem tekinthető "kiszivárogtatásnak", hanem a nyugattal szembeni nyomásgyakorlásról van szó. Irán ezzel egyértelműen kinyilvánította, hogy Szíriában már fegyveres erővel harcol a NATO alakulatai ellen. Az iráni háború ezzel kezdetét vette. Irán megelőző hadművelettel lépett be a háborúba, és tette ezt nem csak azért, hogy a háború ne Irán határainál, elkeseredett honvédő háborúként kezdődjön meg, hanem hogy megálljt parancsoljon a nyugati gyarmatosításnak, és teszi mindezt egy szövetséges, egy barát védelmében.

A Gha'ani interjú megjelenése közvetlen előzményének tekinthető az a hétvégi eset, ami nyilvánvalóvá tette, hogy a szíriai helyzet abba a fázisába lépett, amit Líbiában is létrehoztak közvetlen a NATO szárazföldi invázióját megelőzően.

A hétvégén ugyanis az ENSZ Szíriában működő megfigyelői bejelentették, hogy a kormány több mint 100 civilt gyilkolt meg a Houla városát érő tüzérségi támadásban, és a város a kormányerők folyamatos támadása alatt áll. Az ENSZ Biztonsági Tanács azonnal reagált, és elítélte a civil lakosság elleni erőszakot. Az ENSZ megfigyelői azt állították, hogy a kormány tankokat vetett be a békés tüntetőkkel szemben, és a városban tömeges mészárlás zajlik.

A propagandagépezet beindult. A brit BBC azonnal tudósítani kezdett és rémisztő képeket közvetített a Houla városában uralkodó állapotokról. Fotókat mutattak, amin gyermekek szanaszét heverő holttestei felett lépkednek át a kormány emberei, és mindezt az ENSZ megfigyelők által közvetített képeknek állították be.

Aztán Marco Di Lauro saját facebook-oldalán megállapította, hogy valaki az ő által készített fényképeket használja fel a szír kormányzat elleni propagandára. A fotós korábban Irakban készítette a képeket, és a most vasárnap a BBC által mutatott képek az állítólagos szíriai mészárlásokról mind 2003-ban Irakban készültek. Persze a végletekig lebutított nyugati lakosságnak úgyis mindegy, mit lát ebből az egészből. Mégis mire gondolhat, aki elhiszi a fővonalú médiában dúló agresszív hazugságáradatot? "Arab kinézetű emberek fekszenek holtan a földön" - hogy iraki vagy szíriai? Ezzel már senki nem foglalkozik. "Mészárlás van, a NATO-nak azonnal be kell avatkoznia!"

A BBC által mutatott képek egyébként akkor születtek, mikor a 2003-as amerikai invázió után több ezer iraki gyermek holttestét szállították el beazonosításra, mert az invázió alatt a civil áldozatok nagy része tömegsírokba került.

Az ENSZ erre a 2003-as képre hivatkozva vasárnap rendkívüli gyűlést hívott össze, és elítélte a "houlai mészárlást". Ezt követően azonnal megjelent az interjú az iráni parancsnokkal. Csak hogy a nyugati terroristák tisztában legyenek a kialakult helyzettel. Úgy tűnik, a gyors iráni reakció a hétvégén Szíria lerohanását akadályozta meg.

Forrás: aranykor.freeblog.hu/

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Tornado, earchquakes?! No, it is XEvil.

JulieQuoff,2017.11.17 19:05

This message is posted here using XRumer + XEvil 4.0
XEvil 4.0 is a revolutionary application that can bypass almost any anti-botnet protection.
Captcha Recognition Google (ReCaptcha-1, ReCaptcha-2), Facebook, Yandex, VKontakte, Captcha Com and over 8.4 million other types!
You read this - it means it works! ;)
Details on the official website of XEvil.Net, there is a free demo version.

Sexy MILF 45

MilfJuist,2017.05.29 10:03

Sex mit der Ex Freundin | Live Sexcams gratis testen <a href=http://ex-freund.in>camsexcam</a> .

https://www.brooks.com.au/index.php?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=13134

Test, just a testTest, just a test

Nailsalmolla,2017.05.10 16:34

Нашел небезынтересный сайт с возможностью просмотра фильмоа онлайн

BrendanCam,2017.04.30 14:31

Нашел занятный сайт с возможностью просмотра фильмов онлайн и крайне много фильмов на сайте, делюсь им с вами, не благодарите)
<a href=http://kinozor.net>http://kinozor.net</a>
А так же на сайте есть раздел новинок за 2017 год
<a href=http://kinozor.net/filmy-2017/>http://kinozor.net/filmy-2017/</a>
А еще мне понравились эти кинофильмы
<a href=http://kinozor.net/filmy-2017/16035-bessonnaya-noch.html>http://kinozor.net/filmy-2017/16035-bessonnaya-noch.html</a>
<a href=http://kinozor.net/filmy-2017/15701-jurassic-school.html>http://kinozor.net/filmy-2017/15701-jurassic-school.html</a>

Help ban account Google AdSense

AlexMaster,2017.04.20 04:19

Help ban account Google AdSense. Send an abuse to Google Adsense on the following sites:
http://gdenauka.com/
http://hapume.com/
http://indelous.com/
http://usature.com/
http://monforexe.com/
We block this account Google AdSense together.

Clear-Cut bitcoin Products Around The Uk

Bernardheemy,2017.04.06 07:40

The BitCoin Mempool will be the utility area for all pending BitCoin transactions. Here's the way it operates. When you perform a transaction, it really is first transmitted and verified by the available BitCoin nodes. Upon verification completion, it then adopts the Mempool (Memory Pool). The transaction waits within the pool until the next available BitCoin miner processes it in the next available BitCoin block.

<a href=http://kolo.fxlayer.net/>http://kolo.fxlayer.net/</a>

Order Dapoxetine Tablets Online USA on PureVolume

Jamescenia,2017.03.30 22:44

Order Dapoxetine Tablets Online USA on PureVolume
<a href=http://www.purevolume.com/DapoxetinePriligy>Show more!..</a>

Как достали такие продавцы

Kavelwar,2017.03.16 12:43

Купил 4 года назад по одной вечной ссылке на сайте http://menetie.ru/ и http://housemilan.ru/ - спустя 4 года что я вижу: первый сайт вообще прекратил свое существование, вместо сайта где покупалась ссылка появился каталог говнорефератов. Второй сайт работает как и работал, но вечная ссылка снята. Не рекомендую никому иметь дело с владельцами этих сайтов.

So easy to upon aid that vestige!

Franksoony,2017.03.02 09:34

http://staffmeup.com/profile/provestra2c
http://fussballforum-mv.de/forum/index.php?page=User&userID=27945
http://www.homerecording.be/forum/members/provestra6man.htm
http://www.couchsurfing.com/people/richard-acierno
http://bombe.tv/user/provestra1man

Person loves having their women pleased as punch!
http://thorstein3.kinja.com

Бывают же такие люди

Gentov,2017.03.01 07:53

Админ сайта http://prosmibank.ru/ идиот!

Flecken entfernen leicht gemacht

Francisuplig,2017.01.23 22:01

Hi, interesting website here. I have been reading here for quite a while, but now I just registered to say hi.

Perhaps you want to check out my stain removal website, I would appreciate your visit.

Francis


http://www.flecken-entfernen.net/schweissflecken-entfernen/ - Schweissflecken entfernen

blanket

JasonMaisy,2017.01.22 13:36

check out this <a href=http://onlinecasino-xx.com>online casinos</a> where you can prevail in legal notes with the serve of this guidebookPlaying <a href=http://onlinecasinos-x.com/online-blackjack.html>online blackjack</a>